Forum Hungaricum

(a kép forrása: presentwithease.com)

Kedves Mindenki!
Nagyon sok szeretettel köszöntelek benneteket a mai fórumon, mert nagyon örülök, hogy itt vagytok, ebben a csodálatosan levegőtlen, kurva kicsi teremben. Megmondom őszintén, eléggé meg vagyok lepve, hogy a százhúsz regisztrált résztvevőből ennyien el is jöttek. Ki gondolta volna?? Mi mondjuk nem. Na mindegy.
Csak szólok, hogy menekülési útvonal most sajnos nincs, mert Piroska ugyan elment valami kulcsért, hogy ki tudjuk nyitni a hátsó ajtót, de azóta sem került elő. Mondjuk ezért majd lebaszom, mert ilyen átlátszó ürüggyel lelépni a plenáris előadásokról szerintem gáz. Kivéve, ha felfedezett egy hasadékot a téridő-kontinuumban, mely esetben viszont majd megdicsérem, mert akkor a mi tanszékünké lesz a fizikai Nobel-díj is
Mindenesetre szeretettel mutatom be az első előadónkat, Világlátott Viola kolleginát a mi kis színes tanszékünkről. Viola különböző országokban járt, és most majd összefoglalja, mi mindent vizsgált ott meg. Hallgassátok szeretettel, és izzadjatok nyugodtan. Az ablakokat kinyitjuk, bár akkor meg a légkalapács hallatszik, de ez talán nem is olyan nagy baj, hehe.
Mindenkit nagyon és szeretettel köszöntök, köszönöm Géza bátyám a bemutatást. Hát mit mondjak, majd próbálok valahogy kapcsolódni a fórum témájához, bár ami azt illeti, én inkább a metakogníció mint megatrend megjelenési formáit vizsgáltam Lettországban és még valahol máshol is. Azt kell mondanom, hogy a paradigmaváltás korában olyan változásalapú iskolákkal találkoztam, hogy az szinte egy új étosz, kérem szépen, és akkor a stratégiai jövőtervezésről még nem is mondtam semmit, de talán nem is fogok.
Az a lényeg egyébként, hogy fontos a diák tekintete ebben a helyzetben, mert van az a drámai fordulat, amikor egyszer csak rálát a dologra. Mert ugye van az az ütközési felület, ami a diákokon csattan. (Egy tenyér, gondolom.)
Nos én ennyit akartam dióhéjban, akkor most jöjjön Jolika, a mi Jolikánk.
Juj, de örülök, mindenkit szeretettel. Ma a kockázattársadalom és a portársművészet bűvkörében fogunk egy kicsit mi most itt együtt, egy tanulási útvonalon. Akár a hallgatóimat. Arra gondoltam, én most vak vezet világtalant. Ezt úgy tudnám körvonalazni, mint egy fejlődéstörténeti normatíva implicit módját. Úgy szeretlek titeket. Eddig szerintem jól csinálom. Ez egy ilyen élő, tárasas interakció. csak ne engedjük el a hallgatók kezét soha. Legjobb, ha nyáron se. Ennek mondjuk szegény férjem nem örül, de hát ez a hivatásom.
Na de jaj, elröppent az idő, akkor jöjjön most Fontos Kolléganőm, Habilitált Edina lebilincselően érdekes és Fontos előadása a rendkívül érdekes programról, mely során a hallgatók szívnak mint az állat.
Jó napot kívánok nagyon és mindenkinek. Látom, picit csúszunk, de nem kell aggódni, akik már elájultak, azoknak mindegy, a többieket pedig megnyugtatom, ma csak tizenhét diám van. Pépété. Szeretni fogjátok. Én is szerintem, bár nem emlékszem pontosan miket írtam rá, mert nem néztem bele két hónapja, szóval, lesz rajta majd nekem is néhány újnóvum, hogy úgy mondjam. Azt hiszem, ez egy közös platform. Mondjuk tudjuk, hogy sok szöveget nem érdemes egy diára feltenni, de azért én felraktam.
Na. Mondok egy példát a Mancika Egyesületből, bocsi, ezt ismerem csak. Szóval kimegyünk a Túlra, viszünk valami hozzáértőt, és akkor amíg az oltja a tanárokat, a fiatalok a gyerekekkel foglalkoznak. Így aztán bevonódnak. Szerintem ennek az egésznek a rekrutáció mellett a retencióban is fontos szerepe van.  Vagy nincs. Ezt majd még megkutatom.
Hát köszönjük szépen, nagyon értékes előadásokat hallottunk, már aki. Akkor most menjünk szekcióülésezni.
Ez itt a szekció. Itt kell legyenek a mentorok, a szakvezetők, a gyakorlatvezetők, illetve azok, akiket a főnökük azért küldött, mert fogalma sem volt, mi ez a fórum. Hogy ne legyen nagyon gáz, ők is maradjanak még egy picit, amíg számukra teljesen érdektelen dolgokról beszélgetünk. Köszönöm. Majd intek, amikor érdemes lelépni. Örülünk, hogy itt voltatok.